Igen, itt jártak. Eljöttek hozzánk testvértelepülésünk, Csíkbánkfalva küldöttei, hogy meglátogassanak bennünket, bakonybánkiakat. Igazán kedves gesztus hosszadalmas utazást vállalni pár nap beszélgetésért, ismerkedésért, találkozásért a testvérfalu lakóival.

Bizony, velünk. Ugyan ki mással? Hiszen az Ő közösségük megtalálta a módját, hogy személyesen ismerkedjenek meg az itteni élettel. Csakúgy, ahogyan Bakonybánk is kigazdálkodja ugyanezen célú kiadásai fedezetét, hogy az általa küldöttek pár napot a gyönyörű fekvésű székelyföldi faluban vendégeskedhessenek. Ez persze összetett dolog. Mindenki egyszerre nem utazhat, és van, aki talán nem is akar, de a kiválasztás mindenképpen emberséges, empatikus és igazságos. Az útra kelők közé sorsolással kerüln a legjobb tanulók, a településükért legtöbbet tevők, a legtöbbet adományozók, a vészhelyzetekben vagy az elesetteken, betegeken legtöbbet segítők közül egy-egy személy, hogy életre szóló élményben részesülhessen. Hogy visszatérve mesélhessen az utazásról, a tájakról, a faluról, de mindenekelőtt a vendéglátókról, az emberekről, az életükről.

A napokban egy ilyen látogatásnak voltunk vendéglátói. A remekül szervezett fogadáson szegény utazók alig bírták válaszokkal kielégíteni a feléjük záporozó kérdéseket. Összejött a falu apraja-nagyja, hogy üdvözölhesse a látogatókat. Izgatottan vártuk érkezésüket, hiszen már napok óta a vízcsapból is az Ő jövetelük híre folyt. Ezt olvashattuk a hirdetőtáblákon, ez jelent meg a falu hivatalos honlapjának nyitófelületén, és már unalomig ismételgette a „Bakonybánki fórum” is. Miért is ne tették volna, hiszen az ilyen események mindannyiunkat érintenek, és amúgy is hírül adnak minden csip-csup apróságot havazástól a névnapig, melyhez képest ez a mostani, grandiózus esemény volt. Köszönjük a pontos tájékoztatást!

Egy ilyen látogatás kis falunkban kétévente fordul elő. Túl ritkán ahhoz, hogy veszendőbe hagyjuk menni a kapcsolatok ápolásának ezen kivételes alkalmát. Kedves vendégeink láthatóan jól érezték magukat a meleg fogadtatástól, és bár nagyon elfáradtak az éjszakába nyúló kiscsoportos beszélgetésektől, szívesen válaszoltak a kérdésekre. Beszámoltak a korábbi látogatások alkalmával megismert székely barátaink hogylétéről, átadták jókívánságaikat, és lelkesen tervezgették a következő napok programját, hogy ki-ki újdonsült ismerősei társaságában melyik helyi látnivalót mikor keresi fel. Másnap még találkoztunk a falu utcáin sétálgató, helyi emberekkel beszélgető ismeretlenekkel, de hamarosan már Őket is barátként üdvözöltük jártunkban-keltünkben.

Egy ilyen látogatás lélekemelő élmény. Bepillantást enged abba az életbe, amelyről legtöbbünk csak felvételeket láthat. Hosszan tartó élményt biztosít minden résztvevő számára. Kicserélhetjük ötleteinket, terveinket, tapasztalatainkat. Mi, bakonybánkiak nehéz szívvel engedtük útjukra hazatérő új barátainkat, hiszen lehet, hogy többé Őket már nem látjuk, de tartjuk a kapcsolatot. Már nem úgy beszélünk róluk, hogy az „erdélyiek”, vagy ahogyan néhány félig sem művelt primitív helyi tahó megnyilvánul, „a románok”, hanem név szerint emlékezünk meg róluk beszélgetéseinkben, és a következő látogatás alkalmával már számukra is köszöntő üdvözletek kelnek útra küldötteinkkel. Nagyobb léptékben szemlélve a világot, már a mindennapok érzékelhető tudásává válik, hogy nemzetünk, ha elszórt kisebbségben is, de az „égig érő hegyekig” lakja a Kárpát-medencét. Hamarosan működő kapcsolatok tucatjai épülnek az internet segítségével, melyen még hosszú ideig egymás szavába vágva számolunk be az elmúlt napok élményeiről, és tesszük közzé a kirándulásokon készült fényképeinket. De persze mindez így természetes, hiszen mi más értelme is lehetne a testvértelepülési kapcsolatoknak? Remek pár nap volt ez!

Ha a fent leírtak semmilyen egyezést nem mutatnak a valósággal, az nem a véletlen műve?!

Nagy Erika