A közelmúltban megkezdődött a szomszédos településen a csatornával kapcsolatos pénzbehajtás. Hamarosan nálunk is várható. Hogy mi is ez? Azon lakosok, akik önszántukból nem kívántak, vagy egyszerűen nem tudtak részt venni a csatornázási költségek vállalásában, azokra a kényszer lesz hatással. Lássuk az okokat.
Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a fejlődés megállítható, esetleg felesleges dolog. Ezzel a vélekedéssel nem igazán tudok azonosulni. A fejlődés az a folyamat, mely eljuttatott bennünket a barlangokból az épített környezetbe. Lehetővé tette, hogy életünket biztonságban, és többé-kevésbé komfortos körülmények között élhessük. Persze a fejlődés egyes állomásainak szükségessége és sorrendje helyenként és társadalmanként változhat, mint ahogyan a kultúrák is különböznek. Más szükségletei vannak a hegyvidéki, és megint más a szigetvilágokban található falvak lakóinak, és a városok megint más elvárásokat támasztanak.
Bakonybánk a Bakony északi peremén, hegyvidékinek jóindulattal is nehezen nevezhető domborzati viszonyok között elhelyezkedő kisközség. Ami a fejlődést illeti, van még előtte bejárandó út bőven, ideje volna elindulni rajta. Persze, mint az megszokott a fajsúlyos kérdések esetében, egyetértés nincs a témában. A nézeteltérések alapja, hogy vannak, akik görcsösen ragaszkodnak a múlt megszokásaihoz. Talán vizsgáljuk is meg, hogy melyik álláspont tartalmaz több érvet, és melyik több érzelmi elkötelezettséget?
A csatornapártolók a fejlődésre, illetve annak szükségszerűségére hivatkoznak. Ez az érv inkább érzelmi, mint racionális alapokon áll, hiszen nem tartalmaz semmit, ami kézzelfogható indoka a beruházásnak. Ugyanezen témában az ellenzők azt állítják, hogy ami bevált, és a költsége is tudható, azt kell tovább vinni. Ez az érv sem sok támaszt nyújt a döntéshez. Azt, hogy bevált, már sok esetben nem lehet elmondani, mert a hagyományos kerti szennyvíztárolók elzsírosodtak, a feladatukat jelen formájukban nem töltik be, a szállítás pedig jelentősen megdrágult az elmúlt időszakban. Az jó kérdés, hogy miért pont most?! Másik ellenvetésem, hogy egy fél századdal ezelőtt a pottyantós WC és a lavór volt a bevált, most mégis csempézett fürdőszobát és angol WC-t használnak az ellenzők is.
A csatornapártolók anyagi alapokon is hoznak fel érveket. Egyik, hogy a csatornadíj olcsóbb, mint a szippantás. Ez bizonyára így van, és ezt az érvet valóban alá lehet támasztani számszerű adatokkal. Az ellenzők ezt a kérdést úgy közelítik, hogy a vezetékes vizet használják másra is, és nem minden kerül a gödörbe, de ezután ezért is fizetni kell. Sajnos ez is így van, de erre lehet megoldást találni egy külön mérő alkalmazásával. A pártolók másik, anyagiakban kifejezhető érve, hogy egyszer kell befizetni azt a bizonyos 250.000Ft-ot, és onnantól igaz, hogy több lesz a vízdíj, de nincs több gond a szennyvíz elhelyezésével. Nos, ez jól hangzik, de ahogy az ellentábor fogalmaz, nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy gyönge fejszámolás után kimutassuk, hogy ezért az összegért akár két, amúgy modernnek számító ülepítő-szikkasztó műves új emésztő építhető, aminek a beüzemelése után húsz-harminc évig nincs rá gond, akkor is fillérekből javítható, valamint a vízdíj sem emelkedik. Ez az érv egyértelműen az ellenzők oldalát erősíti.
Megközelíthetjük a problémát üzleti oldalról is. Ha befektetek valamibe, akkor logikusan azt várom, hogy az adott dolog a továbbiakban olcsóbb lesz. Ebből következik, hogy majd valamikor megtérül, később megtakarítást eredményez. Ha olyasmibe fektetek, ami utána ebből adódóan többe kerül, akkor avval az életszínvonalam csökkenését finanszírozom, mert a plusz kiadásomat más területektől kell elvennem. Ennek a megértése sem igényel érettségit.
A csatornapártolók azt mondják, hogy a régi emésztők elzsírosodtak, nem tudják finanszírozni a megemelkedett szállítási díjat, nagyon kell a csatorna. Ez egy súlyos probléma, de mint az ellenzőktől tudható, azok, akik ezzel küzdenek, valószínűleg nem mérték fel a lehetőségeiket. Például egy szikkasztócső utólagos beépítését. Egy rendkívül egyszerű szerkezetről van szó, mely a szükséges kétkezi munkákat figyelembe véve is legfeljebb egy napi tevékenységet jelent 10-15.000Ft anyagköltséggel. Gondolom, ennyi idő alatt nem sokan dicsekedhetnek ebben a faluban 250.000Ft bevétellel, tehát nagyon megéri. Bármennyire is hangzatos ez a műszaki jellegű érvelés a pártolók részéről, nem igazán állja meg a helyét.
Hallhatóak ezen felül környezetvédelmi érvek is. A környezetvédelem pedig fontos dolog, magam is így gondolom. A mértékekkel azonban gond lehet. Ha a pártolók álláspontját vizsgáljuk, akkor a következő tényeket kell számításba venni. A vezetékben érkező vizünket először kiszivattyúzzák a tatabányai karsztvíz kutakból. Ezután mindenféle tisztítási és fertőtlenítési folyamatokon átvezetve, szivattyútelepek segítségével eljuttatják hozzánk, mint fogyasztókhoz. Ekkorra a víz energiaigénye már rendkívül magas, hiszen a szivattyú kutak egymást érik a megfelelő ellátás érdekében, márpedig itt elektromos motorok működnek, melyek áttételesen az erőművekben füstöt, vagy atomhulladékot hagynak maguk után. Ezen túllépve a víz megérkezik hozzánk, mi pedig, megfürdünk benne, leöblítjük a WC-t, esetleg kimossuk a ruháinkat. Az a vízmennyiség, ami megérdemelné, hogy ivóvíz minőségű legyen, mert elfogyasztjuk teának, vagy főzünk belőle, nem éri el az összes fogyasztás 3-5 %-át. Ez az a mennyiség, ami miatt az összes többi víz az utat megteszi nagy szennyezések és költségek árán a tatabányai barlangoktól a házainkig. Innen a víz a használat után a csatornába kerül, ahol a domborzati viszonyok miatt szintén szivattyúrendszerek segítségével a tisztítótelepre jut. A tisztítótelep szintén energiát használ működése során, amit a szivattyúsor fogyasztásához, valamint azok karbantartási költségeihez számolva reálissá válik a vízdíj többszöröződése. Már említeni sem kellene, de ez is áramtermelést és alkatrészszállítást generál, tehát levegőszennyezés lesz belőle. Ha ezeket a környezetszennyezési tényeket szembeállítjuk egy hagyományos szikkasztó háztartási jellegű szennyvize által okozott terheléssel, akkor a nagyságrendi különbségek fényesen megmutatkoznak. A gondolatkör elejére lépve megállapítható, hogy aki környezetvédelmi szempontokkal próbálja jelen helyzetben a csatornalétesítést megokolni, az a témában teljesen járatlan, vagy egészen más szándékok vezérlik. Mind gazdasági, mind műszaki, mind környezetvédelmi szempontok felsorakoztatása mellett logikusabb lenne a helyi kutak vizének felhasználását propagálni a nem élelmezési célú vízfelhasználás tekintetében. Ezt persze akár intézményesen is meg lehetne valósítani úgy, hogy a meglévő mellé új vízrendszert telepíteni, mely akár több helyi kútból nyerne vizet egy szivattyú segítségével. Alacsonyabbá válhatna a talajvíz szintje, és a beruházás befejeztével olcsóbbá a vízdíj, hiszen a rá rakódó költségek a töredékét jelentenék a tatabányainak. Még talán bevétele is származhatna belőle a falunak. Persze csak akkor, ha valóban fejlesztési szándék húzódik meg az egész beruházás mögött.
Ha a taglalt érveket összevetjük, akkor megállapítható, hogy az egész beruházás önmagában egy jó kezdeményezés, de sem a hely, sem az idő nem ideális. A lakosság jelentős része állástalan, szintén sokuknak a jövedelme az 50.000Ft-ot sem éri el. Számukra a csatorna építése egyet jelent a földönfutással. A település fejlődésének most egészen más lépcsőfokát kellene megvalósítani, és a csatornával csak akkor foglalkozni, ha a népsűrűségi, létszámi vagy iparosodottsági körülmények ezt igazolják. Addig csak fölösleges költség, amit elszegényedett emberek nyakába akasztanak azért, hogy kevesek komfortérzete valamelyest javulhasson még akkor is, ha mások ezért az egzisztenciájukkal fizetnek.
Fogarasi Miklós
