Újabb testületi ülés. A képviselőtestület teljes létszámban jelen van, a tagok elfogadták a napirendi pontokat.
Elsőként a polgármester beszámolója az előző ülés óta eltelt időben történtekről.
A beiskolázási segélyeket folyamatosan fizetik ki.
Az ácsteszéri kultúrotthon átadási ünnepségére meghívták a környékbeli polgármestereket is.
Rendőr főkapitányi tájékoztatón is részt vettek. Rendőri felügyelet, polgárőrség, statisztikák – vigyázat, emelkedett a kártyás csalások száma.
Kistérségi gyűlés volt. Mivel törvényi változás miatt január elsejével a kistérség megszűnik, nagyon bizonytalan a helyzet. A kistérségi vagyonnal június 30-ig kell elszámolni, ott még lesznek viták. ( Bakonybánk minden kötelezettségének eleget tett, bár más települések is így tettek volna az évek folyamán..)
Járások lesznek és járási kormányhivatalok. Elveszik az önkormányzati és körjegyzői feladatok egy részét. Terv szerint minden településen lesz továbbra is ügyintézés.
( Polgármester: Mindennap lesz itt az épületben valaki, aki segít.)
Itt maradnak például a helyi adózást érintő, a birtokvédelemmel és kereskedelmi engedéllyel kapcsolatos ügyek, a szociális és közgyógyellátás méltányossági alapú intézése. A kormányhivataltól ügysegéd jár ki a településekre. Kis falu vagyunk, de talán sikerül elintézni, hogy a hivatalos idejéből ide is jusson hetente egy alkalom, bármily rövid is.
Erről a jövő hét szerdán, október 10-én lesz egy tájékoztató.
( Polgármester: Meghívót küldünk minden házba, a kultúrban lesz a gyűlés.)
És a helyi adók egy részét is elviszik.
Bellai Ferenc: A jövő évi költségvetéssel akkor mi lesz?
Jegyző: A kormány megszünteti a normatív alapú támogatást, helyette feladat alapú támogatás lesz, de ez számszerűen mit jelent, még nem lehet tudni. Állam kiosztja a feladatot, ad rá valamennyi pénzt, aztán ellenőrzi, hogy arra költöttük-e vagy visszafizettesse velünk.
Polgármester: Nehéz idők jönnek, teljesen más lesz, még majd visszatérünk rá. Fogadjuk el a beszámolót.
A beszámolót elfogadták.
Másodikként az aktuális feladatok közül a ravatalozó felújításáról esett szó. A falu egy BM pályázaton nyert pénzt rá, most eldöntötték, hogy mire költsék az összeget.
Polgármester: Felmérés megtörtént, leírás készült, beszéljük át, mi valósuljon meg.
Egy helyi cégtől kértek árajánlatot, ami alapján majd a szerződést megkötik és elkezdődhet a munka.
Nebehaj László: A közbeszerzési törvény hatálya alá esik a pályázat? Kérjünk újabb árajánlatot is, összehasonlításul.
Jegyző: Az összeg nem éri el a törvényi határt.
Bellai Ferenc: Én örülök, hogy helyi vállalkozó csinálja.
Major László: Ez így jó, rendben, az új árajánlat újabb hónap csúszás.
Legyen határozat arról, hogy a mellékelt árajánlat alapján elfogadjuk a költségvetést és felhatalmazzuk a polgármestert a szerződés megkötésére.
Egyhangúlag elfogadták.
Az ülés nyilvános részének utolsó pontjaként a Start Munka Mintaprogramban való részvételről beszélgettek. A határidő szűkössége miatt igen gyorsan és határozottan. A polgármester már előző nap elküldte a papírokat, hogy részt kívánunk venni benne.
BM pályázaton keresztül biokazánt kapnánk az oviba és pénzt a beüzemelésére. November 1-től a munkaügyi központ két embert fizet, aki gallyat gyűjt az önkormányzati fasorokból, szárít és aprít.
Polgármester: Igaz, a gázkazánhoz nem kell ember, de egyelőre több pénzbe kerül. Ha az energiatakarékos és környezetkímélő biokazán fenntartását már nem támogatja az állam, majd kiderül, melyik lesz olcsóbb. Mindenesetre most erre lehetett pályázni.
Major László: A gázfűtés lehetősége megmarad?
Polgármester: Igen.
Vágjunk bele.
Zárt ülés következett.
Jó éjszakát!
Fogarasiné(ni